A kétkezes harcos: Asteropaios krónikája

A Skamandrosz folyó vize sűrű volt a felkavart iszaptól és a mészárlás mocskától. Nem az istenek átka festette vörösre a hullámokat, hanem a hús és a bronz könyörtelen találkozása. A trójaiak védvonala összeomlott. Menekültek a várfalak felé, maguk mögött hagyva a sebesülteket, akiknek sikolya elhalt a fegyverek csattogásában.

A part menti nádasban Asteropaios, Pelegón fia állt a paionok élén. Nem Trója aranyáért harcolt, és Helené szépsége sem érdekelte. Népének becsülete és a harcosok hűsége hozta őt a Helleszpontosz partjára az Axiosz folyó tiszta vizű vidékéről. Most azonban látta, hogy a pusztulás elkerülhetetlen, hacsak valaki meg nem állítja a görögök legfélelmetesebb harcosát.

Akhilleusz érkezett. Nem volt rajta semmiféle isteni fény, nem kísérték láthatatlan szellemek. Egyszerűen egy megállíthatatlan, nehézvértes gyilkológép volt. Pajzsán és bronz mellvértjén tucatnyi korábbi csapás karcolása éktelenkedett, szemei mögött pedig a tiszta, fókuszált düh égett. Patroklosz halála óta nem ejtett foglyokat.

"Ha futtok, a hátatokba fúródik a dárda, és gyáva kutyaként vesztek el!" – kiáltotta Asteropaios a hátráló embereinek. – "Álljatok meg! Én magam állom útját!"

Asteropaios nem volt vakmerő ostoba. Tudta, hogy Akhilleusz gyorsabb és erősebb nála. De volt egy előnye, amellyel a görögök közül kevesen rendelkeztek: amphidexiosz volt, vagyis mindkét kezét egyforma ügyességgel használta.

Míg a legtöbb harcos jobb kézzel döfött, baljával pedig mereven tartotta a nehéz pajzsot, Asteropaios képes volt egyszerre két nehéz kőris dándzsát forgatni, vagy harc közben pillanatok alatt irányt váltani, teljesen összezavarva az ellenfél védekezési reflexeit.

Levette nehéz, kerek pajzsát, és a sárba hajította. Az emberei elképedve nézték. Pajzs nélkül kiállni Akhilleusz ellen egyenlő volt az öngyilkossággal. Asteropaios azonban tudta: a pajzs csak lelassítaná. Mindkét kezébe egy-egy súlyos, bronzhegyű lándzsát vett.

Akhilleusz megállt a sártenger közepén. Cipelt vérgőzös nehézlándzsáját vállára vetette, és végigmérte a paion vezért. Nem szólt egy szót sem – a gőgös szónoklatok ideje lejárt. Csak megindult, először lassan, majd egyre gyorsuló, nehéz léptekkel, amik felnyomtak az iszapot.

Amikor Akhilleusz elért a kritikus távolságra, Asteropaios lendült akcióba. Nem várt. Egyszerre, egyetlen folyamatos mozdulattal dobta el mindkét dárdáját. A jobb kezéből elengedett fegyver egyenesen Akhilleusz nehéz, többrétegű marhabőr pajzsának közepébe csapódott, és olyan erővel fúródott bele, hogy a görög megtorpant.

De a lényeg a bal kéz volt.

A bal kézzel eldobott dárda, egy tizedmásodperccel később, teljesen más szögben repült. Akhilleusz a pajzsával takarásban volt a jobb oldali támadás miatt, így későn vette észre a balról érkező halált. A bronzhegy végigszántotta Akhilleusz jobb alkarját.

A pajzsot tartó karból kibuggyant a sötétvörös, sűrű vér.

A paionok felkiáltottak a parton. Akhilleusz, a legyőzhetetlennek hitt mükénéi bajnok vérzett. Nem volt sebezhetetlen félisten, csupán egy rendkívül képzett hús-vér ember, akit most egy ismeretlen paion harcos megsebzett.

A seb azonban nem gyengítette el Akhilleuszt; ellenkezőleg, megvadította. Ordítva rántotta ki a pajzsából a fúródott dárdát, és elhajította a sajátját. Asteropaios oldalra vetette magát, a nehéz pelioni kőrislándzsa mélyen a folyóparti agyagba fúródott, ott vibrálva, ahol az imént még a férfi mellkasa volt.

Asteropaios már rántotta is elő rövid, hajlított bronzkardját, a kopiszt. Akhilleusz azonban már rajta volt. A görög kardja villant a napfényben.

A harc rövid volt és brutális. Asteropaios bal kézzel hárított, jobb kézzel pedig döfni próbált Akhilleusz combjába, a vért rögzítő pántok közé. De Akhilleusz harci ösztönei félelmetesek voltak. Megérezte a mozdulatot, a pajzsa peremével teljes erőből arcul ütötte Asteropaiost.

A paion vezér szája megtelt vérrel, megszédült. A következő pillanatban Akhilleusz nehéz bronzkardja utat talált a pikkelyvért illesztése között, egyenesen a kulcscsont felett, a nyak tövébe.

Asteropaios térdre rogyott a Skamandrosz hideg vizében. A kard kicsúszott a kezéből. Hallotta a paionok távoli kiáltásait, ahogy a katonái az életükért menekülnek a mocsáron át.

Akhilleusz nem gyalázta meg verbálisan, nem mondott diadalmas beszédet. Csak kihúzta a pengéjét, és fújtatva, sebesült karját szorítva nézte a haldokló ellenfelét. Tisztelte a bátorságot, még ha nem is mutatta.

Asteropaios arccal a folyóba dőlt. Utolsó gondolataiban a trójai por, a vérszag és a bronz csattogása elhalványult. Otthon járt, az Axiosz folyó széles, tiszta, békés partjainál, ahol a fák árnyékában nem a halál, hanem az élet várta az embert. A folyó lassan elmosta a testéből szivárgó vért, és a tenger felé vitte, elfeledve a hős nevét, aki meg merte sebezni a görögök legnagyobb harcosát.